Magyar sikerek és drámák a Hungarian Grand Prix-n

A magyar játékosoknak 1996-tól óriási lehetőséget biztosított a Hungarian Grand Prix. A többség Budapesten játszott először WTA Tour versenyen, természetesen a szervező által biztosított szabadkártyával. Az alábbi összesítésben a főtáblások szerepelnek, de egyszer érdemes lenne a teljes képet bemutatni, a selejtezőben és a párosban indultakkal együtt.

Temesvári Andrea

Az összeállítást nem csak azért illik vele kezdeni, mert az egyéni világranglista alapján a mai napig Ő a legeredményesebb játékos, de arra is érdemes emlékezni, hogy a Hungarian Grand Prix elődjét, az ITF 75 ezres versenyt Temesvári Andrea nyerte 1995-ben (3. kiemeltként indult, akkor már 111. volt a ranglistán). A következő évben nem kis boldogságot, büszkeséget jelentett neki, hogy a saját hazájában fogadhatta játékostársait, mert, amikor a nyolcvanas években a csúcson volt, Magyarország nem rendezett WTA-versenyt, nem tudta itthon megmutatni a tehetségét. Az első Hungarian Grand Prix-n, 1996-ban a negyeddöntőig jutott és ott emlékezetes csatában kapott ki Kuti Kis Ritától (6:7, 6:4, 6:3). A következő évben gyakorlatilag a Római teniszakadémián játszotta 16 éven át tartó profi pályafutása utolsó mérkőzését: a 2. kiemelt, későbbi győztes Amanda Coetzer győzte le 7:6, 6:2-re.

Kapros Anikó

Az ellen az Irina Camelia Begu ellen játszotta az utolsó mérkőzését a Római Teniszakadémián 2010-ben, a selejtezőben, aki az idén főtáblás a Hungarian Grand Prix-n. Nagyon fiatalon, 15 évesen kapott szabadkártyás lehetőséget 1999-ben a kvalifikációban. Egyetlen győzelemre volt a szenzációtól, de a feljutásért megállította őt a szlovák Martina Sucha. A következő évben már a főtábláról rajtolt szabadkártyával és alaposan megizzasztotta a top százas, svájci Miroslava Vavrinecet (7:5, 6:7, 3:6). 2001-ben érte el a legjobb eredményét, szabadkártyásként az elődöntőig menetelt, többek között a francia Emilie Loit skalpját is begyűjtve – a fináléba jutásért nem bírt a 2. kiemelt Anne Kremerrel (aki előtte Mandula Petrát is legyőzte). 2004-ben 3. kiemeltként szerepelt a táblán, a 2. fordulóban simán nyert a fiatal Samantha Stosur ellen (6:2, 6:1), de a negyeddöntőben jobb volt nála a cseh Iveta Melzer. A következő évben, szabadkártyával még eljutott a negyeddöntőig, ahol a későbbi bajnok, izraeli Anna Smashnovától kapott ki.

Mandula Petra

Először 18 évesen játszott a Hungarian Grand Prix-n: 1996-ban a selejtezőben, két megnyert meccs után, a főtáblára kerülésért kapott ki az amerikai Meghan Shaughnessytől. Legközelebb 1999-ben indult a Római Teniszakadémián és a negyeddöntőbe jutásért, döntő szett 7:6-ra vesztett a hazai rivális Kuti Kis Rita ellen. Két évvel később, a selejtezőből rajtolva visszavágott Kuti Kis Ritának (megint a 16 között kerültek össze) és a negyeddöntőben megállította őt a 2. kiemelt Anne Kremer (2:6, 7:6, 6:4). A következő évben már ő volt a 2. kiemelt, de meglepetésre kikapott az első meccsen a szerencsés vesztes Lubomira Kurhajcovától. A szlovákokkal és a 2. kiemeltekkel nem volt szerencséje: 2003-ban a 2. kiemelt Magui Serna (későbbi győztes) állította meg a negyeddöntőben, 2004-ben, szintén a négybe kerülésért kapott ki Martina Suchatól.

Szávay Ágnes

Először a selejtezőbe kapott szabadkártyát és ott, 15 évesen nyert is egy mérkőzést. A következő három évben (2005-ől) már mindig a főtábláról indulhatott szabadkártyával, de az igazi áttörésre 2007-ig várni kellett: többek között az orosz Jelena Lihovceva legyőzésével az elődöntőig ment. A következő évben óriási várakozás előzte meg az indulását, mert a HGP történetében először magyar volt a verseny első kiemeltje. Valószínűleg a túlzott elvárások, az extra nyomás miatt az első mérkőzésén kikapott a szlovén Andreja Klepactól. A következő évben tapasztaltabban és még jobb teniszezőként tért vissza a Római Teniszakadémiára. Több ezer lelkes szurkoló segítségével kétszer is hátrányból fordítva nyert meg egy-egy meccset, a verseny történetének első magyar bajnoka lett. A 2. fordulóban a 2000-ben győztes, Budapesten nagyon népszerű Tathiana Garbint verte (7:6, 5:7, 7:5), a döntőben az első kiemelt Patty Schnyder sem tudta megállítani (2:6, 6:4, 6:2). Címvédőként tért vissza 2010-ben és megint maradandót alkotott. Jobbnak bizonyult az akkor még kevésbé ismert Alizé Cornet-nál (szabadkártyával indult a fiatal francia), az elődöntőben hatalmas meccsen verte a 2. kiemelt Alexandra Dulgherut (6:1, 5:7, 7:5) és a döntőben jöhetett megint Patty Schnyder. Ezúttal simán nyert Szávay Ági, 6:2, 6:4. Akkor senki nem gondolta, hogy az volt az utolsó mérkőzése a Római Teniszakadémián.

Kuti Kis Rita

A HGP történetének egyik legeredményesebb magyar játékosa, csúcstartó: senki nem indult nála többször a főtáblán – összesen nyolc alkalommal szerepelt a 32-es mezőnyben – és a selejtezős mérkőzésekkel együtt összesen húsz meccset nyert egyéniben. Kétszer jutott elődöntőbe. 1996-ban ranglista 752.-ként indult a kvaliban, egy évvel később 175.volt már, leginkább a Budapesten szerzett 64 pontnak köszönhetően. Az első versenyen előbb jobbnak bizonyult a 4. kiemelt, a ranglistán 62., amerikai Ann Wunderlichnél, majd legyőzte a ’99-ben nyertes Sarah Pitkowskit és a negyeddöntőben Temesvári Andreát, de a négy között megállította az osztrák Melanie Schnell (6:2, 6:1). A következő évben megint a selejtezőből ért a főtáblára, de ott egyből kikapott. ’98-ban újra selejtezőből rajtolt és a főtáblán két top százast verve a negyeddöntőig menetelt. ’99-ben, ranglista 79.-ként nem kellett selejtezőt játszania és megint elődöntős lett. Ez volt talán a legizgalmasabb éve: az első fordulóban legyőzte a 3. kiemelt, ranglista 25. Silvia Farinát, aztán Mandula Petrát és a döntőbe kerülésért a 3. szett rövidítésében kapott ki Sarah Pitkowskitól. A következő években előfordult, hogy kiemeltként indult, de hasonló sikereket már nem ért el.

Akik még indultak magyar színekben a Hungarian Grand Prix egyéni főtáblán

ARN GRÉTA   4 győzelem | 6 vereség

BABOS TÍMEA   3 győzelem | 7 vereség

BATTA LUCIA   3 győzelem | 5 vereség

BORSÁNYI CSILLA   0 győzelem | 1 vereség

BUKTA ÁGNES   1 győzelem | 1 vereség

CZINK MELINDA   1 győzelem | 3 vereség

CSURGÓ VIRÁG   0 győzelem | 1 vereség

GÁLFI DALMA   3 győzelem | 2 vereség
 
PETKES MELINDA   0 győzelem | 1 vereség
 
UDVARDY PANNA   2 győzelem | 2 vereség
 
FÖLDÉNYI ANNA   1 győzelem | 1 vereség
 
GUBACSI ZSÓFIA   1 győzelem | 8 vereség
 
HÁBLER HENRIETTA   0 győzelem | 1 vereség
 
JANI RÉKA LUCA   1 győzelem | 4 vereség
 
KIRÁLY PÁLMA   0 győzelem | 1 vereség
 
KÖVES NÓRA   0 győzelem | 1 vereség
 
LUKÁCS VANDA   1 győzelem | 3 vereség
 
MAROSI KATALIN   6 győzelem | 7 vereség
 
NAGY KYRA   0 győzelem | 5 vereség
 
NÉMETH VIRÁG   0 győzelem | 1 vereség
 
VIDÁTS RÉKA   0 győzelem | 1 vereség
 
BONDÁR ANNA   4 győzelem | 2 vereség
 
STOLLÁR FANNY   2 győzelem | 2 vereség
 
SZABANIN NATÁLIA   0 győzelem | 2 vereség

TÓTH AMARISSZA   1 győzelem | 1 vereség